A lélek hét kapuja program

Hét alkalmas sámáni módszerekkel és sámáni világképben dolgozó közös utazás, ami kifejezetten ínyenceknek való!

 Hogyha az önmegvalósítás létráján megakadtál, vagy éppen úgy érzed olyan belső elakadásaid, blokkjaid vannak, amiket sehogy sem tudtál eddig elengedni, visszaszereznéd az elveszett erőd, foglalkoznál a saját életfád gyógyításával, megkeresnéd az erőallatodat(amit bármikor használhatsz is a spirituális utadon a foglalkozás után), visszahívnád a levált lélekrészeidet és megismernéd azt, hogy ki is  vagy valójában, milyen céllal születtél és mi az életfeladatod, a küldetésed, akkor ez a 7 alkalmas program most garantáltan Neked szól.

Havi 1, maximum 2 alkalomban ajánlott elosztani a programot, aminek ha mind a 7 alkalmát végigjárod egy ajándék, ingyenes 8. alkalommal is megleplek. Tehát a komplett folyamat 4-8 hónapot vesz igénybe, ez idő alatt, pedig garantátan maradandó felismerésekben lesz részed, kézzelfogható változásokon mész keresztül és olyan önismereti mélységekbe fog Téged is elkalauzolni, amiről eddig talán álmodni sem mertél.

A sámáni utazásokon részt vehetsz személyesen a fenyőfői révész jurtámban, valamint online formában is.

Te készen állsz rá?

Fontos: Hogyha online szeretnél részt venni, akkor elengedhetetlen a megfelelő minőségű fejhallgató megléte, mivel a program alatt élő hangkeltő eszközöket fogok hazsnálni(többek között, hangtálak, dob, doromb, tingsha, gong, stb), amiknek a megfelelő minőségű közvetítéséhez mindenképpen ajánlott egy legalább közepes minőségű fej, vagy fülhallgató.

A hét alkalom tartalma

- Erőállatkeresés + Lélekrészek visszahívása

- Belső gyermek gyógyítása

- Transzgenerációs minták felismerése és elengedése + az ősök gyógyítása

- Saját életfád gyógyítása

- Belső spirál gyakorlat + elengedés rítus (hogyha személyesen veszel részt, akkor a spiráljárás fizikai formában történik)

- Lélekutazás egy előző életbe

- Önmagad megtalálása – életfeladat utazás

+ 1 ajándék alkalom - Spirituális tanácsadás + sámáni kártyahúzás

A program árazása:

Személyes részvétellel: 30.000 Ft/alkalom

Online részvétellel: 20.000 Ft/alkalom

Hogyha egyben fizeted, akkor a személyes 8 alkalom kedvezményesen: 190.000 Ft, az online, pedig: 130.000 Ft.

Az űrlap beküldése után 24 órán belül kapni fogsz egy kitöltendő dokumentumot, valamint jelentkezni fogok az időpont egyeztetéssel(kérlek figyeld a beérkező e-mailokat, a spam mappát is), majd ezek után küldeni fogok egy díjbekérőt is, amivel a helyedet lefoglalhatod.